Sosem gondoltam volna, hogy egy szürke, esős kedden valami egészen apró és látszólag jelentéktelen dolog változtatja meg az életemet. A barátnőm unszolására mentem el a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumba – engem jobban érdekel a kávé, mint a múzeumok, úgy általában, de nem akartam otthon ülni.
A kiállítás címe ez volt: „A természet ritmusa – növények és gyógyászat Kelet-Ázsiában”. Szépek voltak a tekercsek, a porcelánok, a gyógyszeres fiolák, de aztán megakadt a szemem egy rizspapírra festett tusképen. Egy szakállas gombára hasonlító forma lebegett a képen – mellette kalligrafikus írással: „Az elme tintája a test földjén”.
Gyapjas tintagomba. Soha nem hallottam róla.
A felirat szerint a gyapjas tintagomba a kínai orvoslás egyik ritkábban említett, de annál érdekesebb szereplője volt. Nemcsak gyógynövényként, de szimbolikusan is használták: az elmúlást, a bölcsességet és a változás természetességét jelképezte. Az érett gomba „szétfolyik”, tintaszerű anyagot ereszt – innen a neve is. Ezzel egyes szerzetesek állítólag tényleg írtak, amikor visszavonultan éltek.
Valami „megütött” ekkor. Nem a gomba maga, hanem amit képviselt: lassú átalakulás, természetes leépülés, amiből új dolog születhet.
Hazamentem, és elkezdtem utánaolvasni. Ez a gombafajta nemcsak múzeumi érdekesség – ma is kutatják a vércukorszintre, emésztésre és immunrendszerre gyakorolt hatásait. De engem inkább az a furcsa gondolat fogott meg: mi lenne, ha én is írnék vele?
Fiatal koromban szerettem kalligráfiával foglalkozni, de a munka, a rohanás, a gyerekek… szóval az élet elnyomta bennem ezt az oldalt. De azon az estén elővettem egy régi tintatartót, és rajzolni kezdtem. Nem voltam ügyes, nem lett belőle mestermunka. De valami újra elindult bennem.
Azóta hetente egyszer elmegyek egy kalligráfia foglalkozásra. Először csak relaxáció volt, ma már naplót is vezetek kézzel, és próbálom tudatosabban megélni a mindennapokat. Ha valaki azt mondja, hogy egy gyapjas tintagomba-ábrázolás miatt kezdek új hobbit, kinevetem. Pedig pontosan ez történt.
A Hopp Múzeum kiállítása már rég bezárt, de az az egy kép örökre velem maradt. De nem csak a kalligrafika vált a mindennapjaim részévé, hanem azóta rendeltem gyapjas tintagombát is, hogy megismerkedjünk személyesen is, ha már ennyit köszönhetek neki – és láss csodát, bevált. Kicsit magas volt a cukrom, de napi 1 kapszulával és szénhidrátszegény diétával szépen rendben tartom – köszi ezt is, tintagomba!