Site Overlay

Expressz székhelyszolgáltatásra találtam a múzeumi kikapcsolódás után

Még mindig tökéletesen emlékszem arra a napra, amikor legutóbb múzeumban jártam, hiszen akkoriban ritkaság számba ment az, hogy egy kicsit el tudtam szabadulni kikapcsolódni. Akkor az egyik barátnőmmel mentünk el a Nemzeti Galériába az éppen aktuális kiállítást megnézni. Ez még természetesen azelőtt volt, hogy átmenetileg be kellett volna zárni a járvány miatt. Bár nagyon jól esett nézelődni a szebbnél szebb festmények között, valami mégis végig nyomasztott.

A cégemnek kellett sürgősen új székhelyszolgáltatót találnom, mivel azok, akikkel akkoriban szerződésben álltunk, nem váltak be. Váltani szerettem volna, de nem szerettem volna megint belefutni egy nem túl megbízható szolgáltatóba. Hazaérve a múzeumból szintén azzal töltöttem az estémet, hogy székhelyszolgáltatót kerestem. Egyszer csak szembe jött velem a következő: Székhelyszolgáltatás expressz 1 órán belül – Budapest, Újlengyel. A megnyerő leírás pedig a szekhelyszolgaltatas24.hu oldalához tartozott.

Először az keltette fel a figyelmemet, hogy már 1 órán belül el lehet náluk intézni az ügyeket, akár még online is. Ahogy láttam, Budapesten két irodájuk is van, a Duna mindkét oldalán, meglehetősen központi, könnyedén megközelíthető helyen. Emellett Újlengyelben is biztosítanak székhelyszolgáltatást. És hogy miért pont Újlengyelben? Hát azért, mert ez az apró település iparűzési adó megfizetése nélkül biztosít székhelyet a vállalkozásoknak már vagy 30 éve, hála a haladó szellemű önkormányzatának. Megtetszett, hogy a szekhelyszolgaltatas24.hu itt is lehetőséget tud biztosítani.

A székhelyszolgáltatásnak köszönhetően nem kell a saját otthonunkat bejegyeztetnünk a cég székhelyeként, nem kell a postába járással és a hatóságokkal sem bajlódnunk, hisz a szolgáltató minden ilyen jellegű feladatot ellát. Miután megbizonyosodtam róla, hogy valóban tapasztalt (11 éve vannak a pályán!) és megbízható cégről van szó (a Bisnode pénzügyileg nagyon stabil cégnek minősítette őket), fel is vettem velük a kapcsolatot. Én a budapesti székhelyszolgáltatásukat szerettem volna igénybe venni, és ehhez mindössze 29.900 forint + áfáért juthattam hozzá. Még egy ingyenes hónappal is “megdobtak” ráadásul. Az ügyintézés gördülékenyen ment, az ügyvédi munka is ingyenes volt, én pedig azóta is élvezem az általuk nyújtott hibátlan szolgáltatást.

Mint kiderült tehát, a mottójuk, azaz, hogy “Székhelyszolgáltatás expressz 1 órán belül – Budapest, Újlengyel” nem csak holmi szóbeszéd, hanem 100%-ig helytálló!