A különböző kultúrákban már a legelejétől kedve a Nap egyfajta isteni szerepet töltött be. Gondoljunk például az egyiptomi kultúrára, ahol Ré, a napisten az egyik legjelentősebb isten a kultúrában, vagy éppen a Japán mitológiára, ahol Amateraszu, a napistennő a főisten. A Nap egy állandó motívum mindenhol, és mindenhol jelentős szerepet töltött be, annak megfelelően, hogy az adott kultúra mit gondolt fontosnak.
Ma már a vallás és kultúra nagyon kevés helyen kap ekkora szerepet, sokkal inkább a helyébe lépett az internet és az elektronika, mint mindenre választ adó erő. Azonban ez nem jelenti azt, hogy a Napnak már nem lehetne ekkora szerepe a mindennapjainkban, hiába nem tisztelgünk előtte minden egyes nap rituális módon.
Ott vannak például a napelemek, amelyek megvalósíthatóvá teszik, hogy a Nap erejét elektronikus árammá alakítsuk. A Napelemek Pályázatok oldal leírása alapján pedig mindez sokkal könnyebben és olcsóbban megoldható, mint azt sokan gondolnánk. A Napelemek Pályázatok emberei úgy gondolják, hogy előzetes felmérés nélkül nincsen munka terepen, így először személyesen kijönnek a házhoz, hogy megvizsgálják a körülményeket. Elég erős a tető, hogy megtartsa a rendszert? Milyen fekvésű az épület? Van bármi, ami árnyékot vethet a napelemekre? Mindezt felmérik, a csapatukban lévő villamos tervező pedig megbecsüli, mekkora energiaellátásra van szüksége a háztartásnak, és ennek megfelelő erősségű és méretű rendszert szerelnek be.
A napelem rendszerünk a napelemekből és egy inverterből áll. A napelem része maga teljesen érthető, az inverter azonban már nem ilyen egyértelmű. Az inverter tulajdonképpen a rendszer szíve, ez az, ami a fény energiáját az általunk használt váltakozó árammá alakítja. Lehet, hogy a doboz, ami az inverterünk lesz nem a legszebb dolog a világon, de a Napelemek Pályázatok emberei odafigyelnek arra, hogy ez ne központi helyen legyen. Ha pedig mindez megvolt, akkor egy nap alatt beszerelik az egészet és már meg is vagyunk.
Persze, jogosan kérdezhetik, vajon mennyibe is fog ez fájni nekünk? Sokan szinte luxuscikként tekintenek a napelemekre, pedig nagyon sok lehetőség van arra, hogy ez ne legyen akkora kiadás, mint elsőre látszik. Magyarországon egyelőre két napelemes pályázat létezik, amellyel nem lehetetlen a befektetésünk száz százalékát visszakapni. Továbbá az állami támogatás is elérhető, amelyhez a papírmunkába még a Napelemek Pályázatok csapata is besegít, ha szükségünk van rá. Így tulajdonképpen csak egy napelemes pályázat választ el minket attól, hogy ne kelljen többet a villanyszámla miatt törnünk a fejünket.
A Napról ma már tudjuk, hogy nem egy isten, amit imádni kell, de mikor a tinédzser korú gyermekünk drága wifijét a napelemes árammal hajtott router adja, akkor számára igenis egy isteni dologgá fog válni a megújuló energia.