Site Overlay

Hogyan függ össze a festészet a klimatizálással?

Szeptemberben kezdtem el egy festő tanfolyamra járni, ahol az oktatás keretein belül kiállításokra is járunk. Eleve szeretek múzeumokba járni, de így, hogy a tanulmányaim által máshogy tekintek a kiállított alkotásokra még nagyobb élvezetet nyújt.

Nemrég voltunk a csoporttal egy galériában, ahol kortárs festőművészek képeit tekintettük meg. A galéria előtt, az utcán volt a találkozópont. Kora tavasz ellenére rettentő hideg volt. Mikor megérkezett az utolsó csoporttársunk is végre bementünk és elkezdtünk kiolvadni.

Hiába vettem részt már számtalan tárlatvezetésen ez meglepő módon nem szokványosan indult, hanem a galéria hőmérsékletéről volt szó.

Persze, aki egy kicsit is ért a festészethez tudja, hogy nem mindegy milyen módon tároljuk az elkészült műveket mert, mint a pára, úgy a túl meleg vagy túl hideg szobahőmérséklet, vagy a hőingadozás is tönkreteheti az elkészült műalkotásokat.

Ezért a meglévő tradicionális fűtőrendszer mellett klímaberendezésekkel biztosítják télen a megfelelő meleget, nyáron pedig a kellő hűvöset.

A tárlatvezető ezen a ponton áttért a festmények ismertetésére, de engem nem hagyott nyugodni a téma, mivel számomra vakfolt volt a klíma téma részletes világa, ezért gyorsan rákerestem a telefonommal. 

Egyből egy szuper weboldalra tévedtem, ami nagyon jól összefoglalta a kérdéskört. A https://klimaglobal.eu/klima oldalon segítenek a klímaválasztásban, hogy egy laikus is, mint én, tisztában legyen azzal milyen tulajdonságokat kell szem előtt tartanunk a megfelelő berendezés vásárlásánál.

Első és egyik legfontosabb kérdés a klimatizálandó helyiség területe. Felmerül az is, hogy csak hűtésre van, esetleg fűtésre is szükség lesz vagy sem. Továbbá meg kell vizsgálnunk a légterek és klímák számát, a költségvetésünket és az installálás során a szerelési adottságokat.

A klíma működésével is foglalkozik a https://klimaglobal.eu/klima oldal, mert nagy általánosságban csak a ki- és bekapcsoló gombot nyomogatjuk a berendezéseken, de a mechanizmussal nem sokat szoktunk törődni.

A következő pont egy találós kérdés: hány részből tevődik össze a légkondicionáló? Ha megnyitjuk az oldalt, akkor megkapjuk könnyedén a választ, ami pedig a 4 (kompresszor, párologtató, kondenzátor és végül a fojtás).

Ismét egy fogós kérdés a hozzá nem értők számára: hány féle típusa van a klímáknak? A helyes válasz pedig a 2: mono klíma és multi klíma. A Mono és multi szó a a beltéri egységek számára utal.

Azonban kivitelük alapján 5 féle típust különböztethetünk meg, ami az oldalfali klímánál kezdődik, parapet a következő, követi a légcsatornázható, mennyezeti, majd a padlóra állítható, mobil klíma. Mindegyikhez egy speciális tulajdonság is társul, így ezt is érdemes figyelem bevenni választás esetén. 

A klímaberendezés megfelelő működése függ az ingatlan szigeteltségétől és a nyílászárók huzatosságától is. A költségek boncolásánál erre is kitér a Klímaglobál weboldala.

A beszerelési kérdéssel sem kell bajlódnunk, hiszen Győr-Moson-Sopron vagy Komárom-Esztergom megyékben saját csapatuk áll rendelkezésünkre, de a többi megyében is segítenek megfelelő szakembert találni, hiszen bárhová kiszállítanak és még utána sem engedik el a kezünket a bedobozolt klímánkkal.

Igaz, még csak kora tavasz van, és nem nagyon gondolkodtam a klíma beszerelésén, de a honlapjukon kínált kapcsolatfelvételt opció is könnyen kezelhető és még arra is figyelmeztetnek, hogy időben kell nekiállni a klímaszerelésnek, hiszen nyáron megnő az érdeklődés.

A honlap tanulmányozása után elégedetten tettem el a telefonomat és teljes figyelmemmel a festményekre koncentráltam, tudva, hogy a klíma ügyet is letudtam ma.