Site Overlay

Kulturális különbségek, a vízszerelésben is

Van egy új ismerősöm, akit még Olaszországban ismertem meg. Egy nagyobb baráti társasággal voltam ott nyaralni, ő volt a helyi idegenvezetőnk, mint az egyik fiú menyasszonya. Nagyon jól összebarátkoztunk, sőt az egyik este még csajos koktélozást is szerveztünk, a fiúk nélkül.

Aztán pár hónappal később Budapesten találkoztunk újra, amikor eljött a vőlegényéhez egy hosszabb látogatásra. Ekkor kezdtünk el a hétköznapi dolgokról beszélgetni, hisz ez már nem nyaralás volt, hanem maga az élet. A hétköznapok. És mint ahogy várható, amikor az ember új kultúrát ismer meg, érhetik meglepetések.

A lány csodálkozva mesélte például, hogy hogy rászólt a vőlegénye, mikor egy kis dugulást akart elhárítani egy, a nagymamájától tanult kotyvalék használatával. Azt mondta, hogy a szódabikarbóna az alapja és van benne ecet is, és ez a tuti recept.

Én jobbat ajánlottam neki. A vizszereles.net a megoldás, javasoltam, és kértem is időpontot nekik. Mivel a magyar nyelvvel még nem boldogul olyan jól. Szóval elmeséltem neki, hogy ezek a házi megoldások nem biztos, hogy működnek, és akár még nagyobb bajt is tudunk okozni, ha ezekhez folyamodunk. Például képződhetnek mérgező gázok, vagy akár a dugulást meg is keményíthetik ezek a keverékek. A betonkeménységűre szilárdult dugulást pedig már tényleg nem lehet egyszerűen eltávolítani.

Mint ahogy a csőgörény sem a jó megoldás, hiszen beragadhat, beleakadhat valamibe, felsértheti magát a csövet, aztán jöhet a bontás. Ezt pedig mindenki szeretné elkerülni, nyilván senkinek sem hiányzik, hogy a konyhájában, vagy akár a fürdőjében szétverjenek mindent csak azért, mert dugulás van.

A dugulás egyébként is sok mindentől lehet, és ezt is jó, ha előre feltérképezik, hogy pontosan hol alakult ki. És hogy milyen mértékű. Erre is vannak már megoldások, például a csatornakamerázás, amikor egy száloptikás kamerát vezetnek végig az érintett részen. Ebből azért sok minden ki szokott derülni.

Aztán amikor megvan, hogy pontosan hol is van a dugulás, akkor jöhetnek is a vizszerelo.net szakemberei, hogy gyorsan és hatékonyan megoldják a problémát. Garanciával és több mint harminc év tapasztalattal.

Az oldalukon arra is felhívják a figyelmet, hogy hogy tudjuk megelőzni azt, hogy dugulás legyen az otthonunkban. És persze arra is, hogy melyek az első jelek. Sokan, például ez a lány és a vőlegénye sem fordított különösebb figyelmet arra, hogy lassan folyik le a víz a lefolyóban. A lány eleve azt hitte, hogy Magyarországon ez mindig így zajlik. A fiú meg egyszerűen nem foglalkozott vele. Így jutottak el a dugulásig, amit a konyhában például az okozhat, ha nem használunk szűrőt a lefolyónál, így mindenféle ételmaradék odajut, és ezek a csövekben összegyűlnek és csak gyűlnek és gyűlnek.

Elképzelni is szörnyű, hogy az emberek mennyi ilyen apró maradékot tuszkolnak le a lefolyóba, aztán meg csodálkoznak hogy az eldugult. A duguláselhárítás nem egy egyszerű dolog, éppen ezért érdemes profikra bízni, én ezt a profi csapatot a vizszereles.net gárdájában találtam meg. És bátran ajánlom őket azóta is mindenkinek. Az olasz lány és a vőlegénye is elégedettek voltak, miután végre újra jó volt a lefolyójuk és tanácsokat is kaptak, hogy a jövőben elkerüljék az ilyen baleseteket.