Site Overlay

Múzeumban jártam, új hobbit találtam

Persze én is lépten-nyomon azt hallom, hogy érdemes minél több időt tölteni a szabadban, a friss levegőn, és hogy a legjobb, ha közben valamiféle testmozgást is végzünk. Én azonban sosem voltam az a típus, aki örömmel vágott bele ilyesmibe – egészen addig, amíg nem látogattam el egy kiállítás megnyitójára.

Félreértés ne essék, a kiállítás tematikájának semmi köze sem volta kiránduláshoz vagy a természethez, azonban a megnyitó vendégeivel kifejezetten sok témáról tudtam beszélgetni. A párom és én megismerkedtünk például egy házaspárral, akiknek a hobbija a közös kertészkedés.

Erről jutott eszembe, hogy mi milyen kevés időt töltünk a saját kertünk gondozásával, és rögtön el is határoztam, hogy ezentúl sokkal több energiát fogok belefektetni a kertészkedésbe. Elvégre ez egy tökéletes módja annak, hogy mozogjak és a természetben legyek anélkül, hogy el kellene hagynom az otthonom kényelmét.

ágyásszegély

Most persze még javában tart a hideg évszak, így nem tudok rögtön nekikezdeni a kerti munkáknak, azonban arra van lehetőségem, hogy készítsek egy tervet és beszerezzem a szükséges eszközöket tavaszra. Ezáltal azt is elérem, hogy nem kopik meg a lelkesedésem, hiszen folyamatosan érkeznek az új kerti szerszámaim, vetőmagjaim, növényvédő szereim és egyéb kiegészítőim, amelyek nagy örömmel töltenek el.

Mivel teljesen új terepre tévedtem a kertészkedéssel, természetesen semmiféle tapasztalattal nem rendelkeztem, így azt sem tudtam, honnan érdemes mindezt beszerezni. Szerencsére a kiállításon megismert új barátaink rengeteg tanáccsal láttak el, és hatalmas segítséget jelentettek a terveim megvalósítása terén.

Tőlük hallottam például a gazdabolt.hu elnevezésű webshopról is, ahol szerintük a legnagyobb választékkal és a legjobb ajánlatokkal lehet találkozni. Hallgattam rájuk: felkerestem ezt a webáruházat, és őszintén mondhatom, hogy nem bántam meg. Innen valóban be tudtam szerezni mindent, amire csak egy kezdő (vagy egy profi) kertésznek szüksége lehet.

Gazdabolt.hu – kertészeti cikkek minden mennyiségben

Műtrágyázó gép, ágyásszegély, szivattyú vagy virágföld? Bármire legyen is szükségünk a kertészkedés során, a gazdabolt.hu széles körű kínálatában kétségtelenül meg fogjuk találni a megfelelő eszközöket. Az oldal választéka annyira sokszínű, hogy túlzás nélkül állítható, hogy itt mindent megkaphatunk egy helyen, semmi szükség más webáruházak vagy üzletek felkeresésére. 

Rengeteg termékkategóriában van lehetőségünk válogatni a különféle árucikkek közül. Ahogy azt a menü is mutatja, ebben a webshopban hozzájuthatunk kerti gépekhez, növényvédő szerekhez, vetőmagokhoz, szerszámokhoz, de még gyermekeknek szánt kertészeti felszerelésekhez is. Egy biztos: akármit is keresünk, az egyes termékkategóriákon belül rendkívül sok választási lehetőséggel fogjuk szembetalálni magunkat.

Csak hogy mondjak egy példát, vessünk egy pillantást az ágyásszegélyekre. Az ilyen típusú termékeket legkönnyebben úgy tudjuk megtalálni, hogy a lap tetején látható mezőbe begépeljük a keresett árucikk nevét. De akár a menü segítségével is eljuthatunk az ágyásszegélyekhez, ha kiválasztjuk a “Fólia, háló, zsák, műanyag termék” elnevezésű termékkategóriát, azon belül is az “Ágyásszegély” alcímet.

Összesen 3 oldalon át böngészhetünk ezek között a termékek között, és igencsak nagy választék áll ehhez rendelkezésünkre. Az oldal tetején találhatunk egy rövid tájékoztatót is arról, hogy mi mindenre használhatók az ágyásszegélyek, továbbá, hogy milyen típusaik vannak. A gazdabolt.hu oldalon lehetőségünk van beszerezni fém, gumi, műanyag, de akár természetes anyagú ágyásszegélyt is.

Hasonlóan sok opció áll rendelkezésünkre akkor is, ha például fűszernövénymagokat keresünk az oldalon. Ezeket megtalálhatjuk a “Vetőmag, hagyma, gumó” termékkategóriában, és szabadon válogathatunk olyan közkedvelt növények közül, mint az ánizs, a bazsalikom, a kakukkfű vagy éppen a levendula. Jellemzően több márka termékeivel is találkozhatunk, így lehetőségünk van az igényeiknek leginkább megfelelő kiszerelést és típust is kiválasztani.

A kertészeti termékek mellett szolgáltatásokat is igénybe vehetünk

A gazdabolt.hu azonban nem egy egyszerű kertészeti webáruház, ugyanis a kerti gépek, a vetőmagok és a szerszámok árusítása csak a kezdet. Ezeken felül különféle szolgáltatásokat is biztosít ez a webshop, amelyek hasznos segítséget jelenthetnek mindenkinek, aki szeret kertészkedni.

A webáruház által nyújtott szolgáltatásokról részletesen tájékozódhatunk a “Szolgáltatás” termékkategórián belül. Alapvetően két opció közül választhatunk: igénybe vehetünk talajminta- illetve vízmintavizsgálatot is. Az oldal információi alapján mindkét esetben adott paramétereket vizsgálnak, így értékelik ki a talajból vagy a vízből vett mintát. Akit részletesen is érdekel a folyamat, annak azt javaslom, hogy a gazdabolt.hu oldalon olvassa el a szolgáltatások leírását, ugyanis a talajminta-vizsgálat esetében például hasznos tudással gyarapodhatunk a mintavétel szabályait illetően.

Ez azonban még nem minden: a gazdabolt.hu szolgáltatásai közé tartozik a szaktanácsadás is, amit a lap tetején található menüsorban érhetünk el. Itt láthatjuk, hogy számtalan témában kérhetjük a cég szakértőinek segítségét – elérhető többek között biogazdálkodási, gyepápolási, kertépítési, de még zöldségtermesztési szaktanácsadás is.

Amennyiben azonban úgy döntenénk, hogy autodidakta módon szeretnénk megtanulni a kertészkedés rejtelmeit, a gazdabolt.hu ebben is a segítségünkre van. Termékeik között ugyanis találunk szakkönyveket, amelyek rengeteg hasznos tippel és információval látják el az olvasóikat.

Ami a gazdabolt.hu oldalon vár: felhasználóbarát webshop, egyszerű és gyors keresés

Amint már említettem, a gazdabolt.hu menüjében rengeteg opció közül választhatunk, de ami még ennél is jobb, az az, hogy nagyon könnyű itt megtalálni azt, amit keresünk. A számos menüponton belül rendkívül sok alkategóriát találunk, amelyek logikusan csoportosítják a webshop minden termékét.

Rendelkezésünkre áll azonban egy másik keresési módszer is a gazdabolt.hu-n, ami nem más, mint a kultúrák alapján történő keresés. Amint megnyitjuk a webáruház főoldalát, rögtön láthatjuk, hogy milyen kultúrákba sorolták az oldalon megvásárolható kertészeti cikkeket. Elég tudnunk, hogy dísznövények, gyümölcsök, pázsit vagy éppen szobanövények gondozásához keresünk eszközöket, és a megfelelő gombra kattintva máris a szemünk elé tárul az ehhez kapcsolódó termékek listája.

Tovább könnyíti a keresést az oldal szűrőrendszere is, amely kifejezetten felhasználóbarát. Az egyes menüpontokon belül a szűrők használata nagyban leegyszerűsíti a vásárlási folyamatot, hiszen, ha megadjuk a keresett gyártót, márkát vagy kiszállíthatóságot, akkor a webshop csak a feltételeinknek megfelelő árucikkeket fogja nekünk ajánlani.

Megfizethető árak és lenyűgöző akciók – ahol tényleg megéri kertészeti cikkeket vásárolni

A gazdabolt.hu számos előnye közé tartozik, hogy kedvező áron érhető itt el szinte minden kertészeti cikk. De ez csak a kezdet, ugyanis az eleve megfizethető árak mellett a webáruház további kedvezményeket is biztosít vásárlói számára, és hatalmas akciókat lehet kifogni az oldalon, így bárki megengedheti magának, hogy részesüljön a kertészkedés örömeiből.

Az akciós termékeket megtalálhatjuk a főoldalon kiemelve, de érdemes felkeresni az “Akciók” elnevezésű menüpontot is a lap tetején, itt ugyanis minden leárazott árucikket egy helyen láthatunk. A jelenlegi akciók keretében megéri például lecsapni ágyásszegélyekre, ásókra, vetőmagokra és gyeptrágyákra is, hogy csak néhányat említsek a rengeteg lehetőség közül.

Számomra már nem is kérdés ezek után, hogy ha kertészeti cikkekre van szükség, akkor csakis a gazdabolt.hu-t érdemes felkeresni a legnagyobb választékért és a legkedvezőbb árakért.