Site Overlay

Fontos, hogy megfelelően felkészítsük a gyerekeket az iskolára

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a szenvedélyem a munkám és hogy az én férjem olyannyira kiveszi a részét a gyereknevelésben, hogy megengedhetem magamnak, hogy néha délután, vagy hétvégén is dolgozzak. Ugyanis Zsombi már 5 éves és éreztem, hogy nekem a háztartásbeli pozíció nem lesz elég, így a GYES után elkezdtem újra munkát keresni. Végül városunk helytörténeti múzeumában lettem tárlatvezető, ami mindig is egy titkos vágyam volt. A kisfiam rendszeresen végig kíséri velem a csoportokat, és mindig nagyon élvezi az előadásokat, mindattól függetlenül, hogy nagyjából ezerszer végig hallgatta.

Időként a helyi általános iskolából is érkeznek csoportok, így már Zsombi jövendőbeli tanítónénijét is ismerem, akivel az egyik tárlatvezetés után hosszasan elbeszélgettem az iskolakezdésről, mégis csak 1 év múlva megkezdjük. Mondta, hogy általánosságban elmondhatja, hogy nagyon kitűnik, hogy kik azok a gyerekek, akikkel otthon is foglalkoznak a szülők, pontosabban, kik azok, akiket célzottan felkészítenek az iskolára. Persze itt most nem arra kell gondolni, hogy tanítsuk meg a gyerekeket már iskola előtt írni és olvasni, ez a tanárok feladata, de otthoni foglalkozásokkal nagyon sokat tudjuk fejleszteni a gyermekünket, hogy az iskolakezdés gördülékenyebb legyen.

szilvia-logopedia.hu

Zsombi tanítónénije a szilvia-logopedia.hu oldalt ajánlotta, onnan is kifejezetten a Látogatás a tudás birodalmába című fejlesztő könyvet.

Ez a könyv diszlexia prevenciós elemekre épül, de nem kell tőle megijedni, akkor is nyugodtan lehet használni a könyvet, ha gyermek nem produkál ilyen tüneteket. Ez egy iskola-előkészítő feladatgyűjtemény, az 5 és 7 év közötti gyerekeknek, ami segít a térbeli tájékozódásban, a szókincs bővítésében, fejleszti az emlékezőképességet és a kognitív folyamatokat. Lényegi része, hogy a benne lévő feladatok csak fokozatosan fejlődnek. Ez azért is nagyon fontos, mert ebben az időszakban alakul a gyereke személyiségének nagy része, fontos, hogy legyenek sikerélményei, hogy megmaradjon a motiváció és a későbbiekben is így álljon a tanuláshoz.

A Látogatás a tudás birodalmában, úgy van kialakítva, hogy akár szakemberek fontos eszköze is lehet, de otthoni használatra is tökéletes. Mindemellett pedig nem csak a gyerekeknek hasznos, hanem magának a szülőnek is, hiszen így megtudhatja, hogy milyen képességek elsajátítására van szüksége gyermekének, hogy az iskolakezdés a lehető legkönnyebb legyen.

Az első kötet 156 oldal A4-es színes lapból áll, központi figurája pedig egy kedves kis bagoly, akit Holinak hívnak. Ez a kis állatka kíséri végig a gyerekeket és a feladatokat a fejlődés útján, a vásárlói visszajelzések alapján pedig mindenki nagyon szerette.

A sorozat második része a Kalandpark – ahogy a neve is mutatja – sokkal több játékot és felfedezést tartogat a gyerekeknek. De mindemellett ugyanúgy koncentráltan kitér a tanulásra és a fejlődésre. Ebben a könyvben valamivel több a mese és a vers, így nagyobb figyelmet kap a beszédértés és a hallás fejlesztése.

A könyv szerzője pedig egy elismert és hatalmas szaktudással rendelkező szakember, Szabó Szilvia. Fő szakterületei közé tartozik a diszlexia prevenció, különféle nyelvi megkésést orvosló terápiák, az artikuláció fejlesztése, valamint az iskolára való felkészítés.

A szilvia-logopedia.hu oldalról persze nem csak ezt a két könyvet lehet beszerezni. Nagyon sok fejlesztő könyvet találhatunk még, kicsiknek és nagyoknak egyaránt, valamint szókártyákat, amiket már egészen 2 éves kortól lehet használni. Mindemellett pedig találhatunk külön a problémásabb hangok fejlesztésére szolgáló könyveket is. Abban az esetben, ha nem vagy teljesen biztos, hogy nektek pontosan milyen könyvre van szükség, akkor pedig érdemes egy kicsit jobban elidőzni az oldalon, mert iszonyatosan sok információt lehet olvasni a témában, a logopédiáról, a beszédfejlesztésről.

Most már ígérem mindjárt befejezem, de engedjetek meg néhány zárógondolatot. Erre a koncentrált foglalkozásra többek között azért van nagy szükség, mert mindattól függetlenül, hogy gyermekünknek alapvetően nincs gondja a figyelemmel, mivel renget inger éri őt egy nap, sokkal-sokkal több mint mondjuk minket ér, fontos, hogy ez a képessége fejlődjön, hiszen az iskolában egy új helyen lesz, rengeteg új emberrel körülvéve. Még a legnyugodtabb gyerekeknek is igazi kihívás az odafigyelés, így nem árt őket erre megfelelően felkészíteni.