Site Overlay

Megoldottuk a dugulást a helyi kis múzeumunkban

Éppen az asztalomnál ültem nyugodtan, olvasgattam a mai cikkeket. Kiástak megint egy új romot valahol a Távol-Keleten. Rögtön gyorsabban kezdett dobogni a szívem. Elképzeltem, hogy milyen gyönyörű leletek jöhetnének a mi kis múzeumunkba. De biztos voltam benne, hogy a múzeumunk nem kaphatna meg semmit ezekből a kincsekből.

Nem zavart különösebben. Kimentem a konyhába és ittam egy pohár vizet. Pontosabban ittam volna…Pár csepp víz belepottyant az üvegembe, de ennyi. Felsóhajtottam. Ez kellett most a legkevésbé. Így is kevesen jártak a múzeumba, most meg még inni sem tudtak volna. Gyors megoldásra volt szükségem.

Bepötyögtem, hogy duguláselhárítás Dunakeszi. Korábban sokszor csalódtam már magukat szakembernek nevező emberekben. Általában drágák voltak és nem oldották meg a problémát. Ha pedig képesítettek voltak, akkor heteket kellett várni rájuk. Pont ezért nagyon meggyőzőnek kellett lennie annak az oldalnak, ahonnan csőszerelőt fogok hívni.

A Vízgázfűtésszerelő 24 oldalára kattintottam rá először. Nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid lesz a keresésem. Fel voltam készülve, hogy órákat fogok ülni a gép előtt, mire megtalálom a megfelelő szolgáltatást. Mi győzött meg ezzel az oldallal kapcsolatban? Először is az oldal kinézetének minősége.

Különösen, mikor szakembereket keresek, nevetséges designokat látok az oldalaikon. Biztosan úgy vannak vele, hogy mindenkinek szüksége van rájuk, ezért minek belerakni azt a pluszt az internetes felületbe. Na, én ezekkel rögtön úgy vagyok, hogy biztosan ilyen a hozzáállásuk a munkához is.

Itt nem ez volt a helyzet. A Vízgázfűtésszerelő 24 honlapjának kinézete már rögtön meggyőzött arról, hogy jó kezekben lesz a problémám megoldása. Az oldalra lépve egy telefonszám fogadott, és a felirat, hogy 1 órán belül kiérkeznek, ha SOS segítség kell. Nekem pedig gyorsan meg kellett oldanom a dugulási problémát, mielőtt megérkeznek a látogatók. Eltűntek az aggodalmaim azzal kapcsolatban, hogy heteket kell majd várnom.

A bíztató kezdőlapon pedig még megnyugtatóbb információkkal találkoztam. 30 év tapasztalat volt a cég mögött. Több nem is kellett nekem. Rámentem hát a duguláselhárítás menüpontra. Rövid tájékoztató fogadott a problémámmal kapcsolatban. Nyomatékosították, hogy ennél a cégnél képzett szakemberek dolgoznak. Érdekes volt, hogy ők is ennyire tudatában vannak, hogy mennyien adják ki magukat „szakembernek”.

Három lehetőségből választhattam ki, hogy én milyen dugulásproblémával küzdök. Én rányomtam a lefolyótisztítás opcióra, mert nekem ez volt a gondom. Erről is kaptam egy rövid tájékoztatót. Annyira örültem amúgy ezeknek a magyarázó szövegeknek. Én is meg tudtam így érteni, hogy mitől alakult ki ez az egész. Illetve azt is, hogy miket nem érdemes csinálnom saját kézzel.

Eldöntöttem, hogy nem akarok házi praktikákkal szórakozni. Szakemberre van szükségem. Felhívtam az SOS számot és elbeszélgettem a kedves ügyintézővel. Megkérdeztem tőle, hogy a duguláselhárítás Dunakeszi környékén is megy-e. Mondta, hogy természetesen, és nemsokára ott is lesznek.

Hát eszméletlenül boldog voltam. Ez a cég tényleg nem csak szép szövegekkel próbált magához édesgetni. A szolgáltatásuk pontosan olyan volt, mint amilyennek ígérték. A szakemberek, akik kiérkeztek hozzám nagyon normálisak voltak. Elmagyaráztam nekik a problémát, ők pedig meg is lesték. Nem kellett túl sok idő és már kézfogások közepette búcsúztunk.

Nagyon örültem, hogy nem vártam tovább elkeseredve. Igazi életmentő volt ez az oldal és már aznap tudtak vizet inni a látogatóink. Remélem, hogy nem én leszek az egyetlen, akinek megkönnyíti az életét ez a cég.