Imádom a múzeumokat, kiállításokat, ám az utóbbi időben annyin vettem részt, hogy már kezdtem besokallni. Persze nem örökre mondanék le róla, de akartam valami pihenősebb, punnyadós programot is. Így jött az ötlet, hogy a párommal el kellene menni egy hétvégére a Balatonra.
Az ötlet hirtelen jött, így bajban voltunk: szállást kellett találni, de mielőbb. Mindössze 2 nap múlva indulni akartunk. Egyik ismerősünk ajánlására az ismertebb szállásfoglaló oldalak helyett a siofokszallas.info oldalán próbálkoztunk. Állításuk szerint itt kapjuk majd meg a legjobb ajánlatot.
Nem ismertük a siofokszallas.info-t, de már amikor megnyitottuk, akkor szimpatikussá vált. Kedves, barátságos hangulatot áraszt, valamint nagyon könnyen átlátható. Több apartman volt kilistázva itt, a megfelelő paraméterekkel jellemezve. Ez alapján ki is néztünk egyet, ami tetszett: közvetlen a Balaton partján volt! Egy álom lenne ide menni.
Mivel nem egy hagyományos szállásfoglaló website-ról beszélünk, itt árajánlatot kellett kérnünk. Ez nem volt nehéz, egy űrlapot töltöttünk ki, ahol részleteztük, mi a terv, mik az elvárások részünkről. Kicsit aggódtam, hiszen a tervezett indulás időpontja közel volt, de nagyon gyorsan jelentkeztek a munkatársaik.
Rendkívül kedvesek voltak, és látszott rajtuk, hogy egyáltalán nem ritka, hogy ilyen rövid határidővel keressenek szállást valakinek. Sőt, állítólag még akkor is tudnak segíteni, ha aznapra kellene.
Egy gyors egyeztetést követően meg is született az eredmény: mehetünk oda, amit kinéztünk magunknak, ráadásul nagyon tetszetős árat is mondtak! Meglepődtünk, vártuk, hogy majd a szállásközvetítésért plusz összeget kell majd fizetni, de nem így volt. A szolgáltatásuk ingyenes!
Nem is volt más dolgunk, mint összeszedni a cókmókunkat, és indulni a magyar tenger partjára!