Site Overlay

Oszlopos tagok

Néhány héttel ezelőtt volt szerencsém ellátogatni Budapest egyik legszebb múzeumába. Hosszas mérlegelés és vitatkozás után jött csak össze ez a látogatás: a barátainkkal egyszerűen sehogy nem tudtunk dűlőre jutni, nemcsak azzal kapcsolatban, hogy mely korstílusról szóló kiállítást nézzük meg, hanem abban sem, hogy egyáltalán galériába, vagy múzeumba menjünk-e végül.

Kénytelenek voltunk kissé gyerekes módon megoldani ezt a helyzetet: névtelenül mindenki felírta a kedvenc múzeumát és művészeti stílusát egy-egy cetlire, azzal a kitétellel, hogy senki nem adhatott le szavazatot a saját maga által írt opciókra.

Legnagyobb szerencsémre, az én cetlim került ki győztesen a kissé túlgondolt, művészeti “küzdelemből”.

A többiek picit vonakodva érkeztek meg a robosztus épület elé, egyedül nekem ért fülig a szám a győzelem mámorától.

A bejáratnál antik mintázatú oszloptartók fogadtak bennünket: szégyenletes, hogy hatodik osztályos koromban még tudtam ezeknek az oszloptartóknak a szakszerű, görög nevét, most pedig csak annyit tudok mondani, hogy “azta, de szép!”.

A kiállítási tárgyak szerencsére már a barátaim tetszését is elnyerték, így kimondottan jó hangulatú délutánt tölthettünk együtt.

Hazafelé, azon kezdtem el gondolkozni, hogy milyen jelentésbeli különbségek tátonganak már a különféle kifejezések között: az oszloptartó ma már sokkal inkább jelent egy helyes kis fémből készült rögzítő eszközt, mintsem egy görög istent formázó, építészeti műremeket.

Kár, hogy nem díszíthettük az utóbbi féle oszloptartókkal a kertünket a nemrégiben kivitelezett bővítésünk során: a szüleink ugyanis elhatározták, hogy oszlopokkal kerítik körbe az udvarunkat, ahhoz viszont szükségünk volt néhány eszközre.

Óriási segítséget jelentett számunkra a csavarholding.hu-val történő találkozás: mondhatni minden létfontosságú rögzítő alkalmatosságot megtaláltunk ott, ami a munkálatainkhoz elengedhetetlen volt.

Arról nem is beszélve, hogy egy tökéletesen átlátható weboldallal volt dolgunk a csavarholding.hu “személyében”: a különféle csavarokról pl, illetve oszloptartókról rengeteg hasznos információval gazdagodhattunk, így nem éreztük magunkat annyira amatőrnek a bővítési folyamatok során.

Nagyon szimpatikus volt számunkra a csavarholding.hu a választéka miatt is: ugyanis kényünk-kedvünk szerint válogathattunk a talpas, a betonozható, a beüthető, továbbá a becsavarozható oszloptartók közül.

A leginkább azonban azért voltunk hálásak a csavarholding.hu nevű weboldalnak, mert termékeik abszolút kiállták az “erő próbáját”. Azon túl, hogy rendkívül egyszerű volt velük a szerelés, nem kellett tartanunk attól, hogy ingatag lábakon fognak állni oszlopaink: a csavarholding.hu oszloptartói ugyanis nemcsak univerzálisak, hanem rendkívül strapabíróak és megbízhatóak is.

Sajnálatos hír, hogy nem találtunk rá korábban a csavarholding.hu-ra: rengeteg jó minőségű termék vásárlásáról maradtunk le.

A múlton azonban kár keseregni, és – szerencsére – az udvarunk szebb lett, mint valaha.

A kiállítás után éppen ezért meghívtam magunkhoz a barátaimat: egyrészt, szerettem volna, ha látják, milyen meseszép lett az udvar a bővítéseknek köszönhetően, másrészt pedig valahogy jóvá akartam tenni az aznapi kiállítást.

Vagy, ha jóvátenni nem is, legalább megköszönni, hogy nem hagytak ott 10 perc után a tárlaton.