Site Overlay

Négykeréken a múltba

autótisztító

Mindig is különösen rajongtam az oldtimer autókért. Fogalmam sincs, miből eredhet ez a furcsa magánszenvedély, annyi azonban biztos, hogy egyfajta időutazási lehetőségként tekintek rájuk. Pár éve hallottam, hogy bizonyítást nyert az a feltevés, mely szerint lehetséges az idő egyik pontjáról egy annak jóval távolabbi pontjára ugrani: ezt az ugrást azonban csak a múltba tehetjük meg, mivel „az már kialakult, és lezárult”, a jövő pedig még képlékeny. Nem áltatom magam azzal, hogy tökéletesen értem az idő mögött rejlő tudományt, de ahhoz szerencsére nem kell tudósnak lenni, hogy rajonghassunk valamiért.

Pár héttel ezelőtt barátaimmal együtt ellátogattunk a tatabányai autómúzeumba: meggyőződésem egyébként, hogy nekik valójában eszük ágában se volt jönni, csak a több hónapos nyüstölésemtől valószínűleg már az őrület határát súrolták. Nem mindennapi tapasztalat volt azért: egy múlt századi autókból és motorkerékpárokból álló magángyűjteményt tekinthettünk meg olyan kuriózumokkal, mint például, Erwin Rommel német tábornok egykori, homokbuckákkal megküzdő, vezérkari járműve, vagy egy 1935-ös favázas jármű-modell.

Noha a II. világháborúban feltehetően kevéssé foglalkoztatta a hadvezért járműve tisztasága, mégis gondolkodóba estem, hogy miféle autótisztító technikák állhatnak rendelkezésünkre egy olyan területen például, ahol több száz kilométeres körzetben nem juthatunk vízhez. Szerencsére, manapság ez már nem annyira irracionális elképzelés, mint csaknem száz évvel ezelőtt: ma már az is lehetséges, hogy akár egyetlen vízcsepp felhasználása nélkül varázsoljuk tisztává az autónkat.

Ebben nagy segítségünkre lehetnek számunkra a SAFETY WASH autótisztító termékei, amelyekkel bárhol és bármikor nekikezdhetünk járművünk makulátlanná tételéhez. Persze nemcsak emiatt könnyítheti meg életünket a vízmentes autótisztítás: az eljárási mód végtelenül egyszerű, hiszen csak tőlünk igényel energiát. Emellett rendkívül kényelmes, és időtakarékos is: a hagyományos, vízzel történő autómosással ellentétben, akár pár perc leforgása alatt elérhetővé válik autónk vágyott ragyogása. Különösen vonzó lehet ez a technológia azok számára, akik igyekeznek környezettudatos módon élni: tisztításonként ugyanis átlagosan 130-140 liter víz megmentésére nyújt lehetőséget, ami azt is jelenti, hogy nem kerül több tisztítószeres folyadék a földalatti vízhálózatokba, ezáltal pedig a folyókba, tavakba, illetve óceánokba sem. Különben is, a sivatag kellős közepén honnan szereznénk 140 liternyi vizet?

A SAFETY WASH termékeinek alkalmazása nem nagy ördöngösség: annyi dolgunk van csupán, hogy a bepiszkolódott felületet lepermetezzük, ezt követően pedig valamilyen törlésre alkalmas kendővel minél egyenletesebben fénybe borítsuk autónkat. A száraz autótisztítás tehát nem létkérdés, viszont sok-sok kellemetlenségtől megóvhat bennünket: például a vízszennyezés rövid távon bekövetkező, súlyos következményeitől, vagy felesleges idő-és energiapazarlástól.

És hogyan találkoztam a Safety Wash termékeivel?

Az autómúzeumban tett látogatást követően beültünk egy kávézóba és tovább beszélgettünk az autókról. Így jutottunk el a környezettudatos autóápolásig, és ekkor hozta fel az egyik haverom a Safety Wash-t. Elmesélte, hogy véletlenül akadt rájuk a neten, és már a téma miatt is felkeltették az érdeklődését, de amikor megnézte a weboldalukat, akkor még szimpatikusabbakká váltak. Az autótisztító, amit a Safety Washnál használnak egészen zseniális. Azt tudni kell a csapatról, hogy mind igyekszünk környezettudatosan élni, amennyire csak lehet. Igaz, hogy mindenkinek van autója, de sajnos a munkába járáshoz muszáj használnunk. Viszont a haveromnak hála, mind megismerhettük a Safety Wash termékeit, és így az autónk ápolása, tisztítása már nem lesz környezetszennyező, és szinte alig kell hozzá vizet használni! Legfeljebb akkor, ha kicsit koszosabb az autó az átlagosnál.